~Élet és halál között~

Katona vagyok. Ez a szenvedélyem és ez az amit szívesen csinálok bárhol bármikor. A nevem Lara Croft. Rangom tengerész gyalogos bár a legnagyobb félelmem az óceánok mélye. Ezért csak papír munkát végzek legtöbbször ,de amikor akció van azonnal megyek ,mert néha uncsi a papírokat böngészni egész nap. A legutóbbi akcióm rosszul sült el. Majdnem belehaltam a sérüléseimbe. Leszakadt a jobb karom, kikarmolták a bal arcom, de szerencsémre a szemem nem sérült. Ostorral verték szét a hátam ami majdnem elfertőződött.De ezt részletesen elmesélem a következő történetben:

Gyönyörű napsütésre ébredtem. A napnak sugara belevilágított a szemembe ennek köszönhetően keltem fel. Lassan lementem a lépcsőn és felfrissítettem magam. Egyedül élek 13 éves létemre. Tudom ,hogy 13 évesen lányként elég furcsa, hogy tengerész gyalogos vagyok ,de valamiért tehetségesebb mint a legtöbb felnőtt katona! Elköltöztem a szüleimtől , mert ők nem akarták elfogadni, hogy katona legyek. Azóta nem beszéltünk, hogy eljöttem. Közel 2 éve. De mindegy is, mert így legalább nincs túl sok veszteni valóm. Elindultam a munkába. Kocsit is tudok vezetni , mert a katonaságban elintézték ,hogy letehessem a jogsimat , mert ide kötelező. Tudtam ,hogy egy jelentéktelen nap lesz a mai, mert most is csak papír munkát kell végeznem. Már nagyon unom. Beérek az irodámba egy akta figyel az asztalomon. Kíváncsian nyitottam ki. Úgy tűnik ez a nap már nem lesz uncsi főleg ha megtudjátok ,hogy milyen ügyet kaptam és kinél!Egy kisfiút elraboltak ma délután. Elolvasom, hogy melyik családba tartozik és el áll a lélegzetem. A példaképem öccsét rabolták el. Azonnal szaladtam ki és ültem a kocsimba. A lak címre siettem ahol minden a legnagyobb rendben volt, gondolom még nem tudtak róla. Kiszállok a kocsimból és becsöngetek a lakásba. A példaképem nyitott ajtót aki döbbenten nézett le rám az ajtóból.
megkérdezte, hogy segíthet-e valamiben.
Erre nem válaszoltam csak felmutattam a jelvényem és az igazolványom. Nem tudta mit szóljon ezért behívott.
megkérdeztem,hogy ki tartózkodik itthon.
Mindenki a családjából kivéve az öccsét Rajmit( akit elraboltak).
Megkértem, hogy hívja össze a családot beszélnem kell velük.
Pár perccel később mindenki kérdően ült a kanapén és rám nézett. Én pihenő állásban vártam egy percet és összeszedtem a gondolataimat. Fogalmam sem volt, hogyan közöljem velük .
De muszáj volt elmondanom,hogy azért hívtam össze őket ,mert szomorú bejelentést kellett tennem. Rajmiról volt szó.
Mindenki elkezdett aggódni. Mondtam volna , hogy mi történt vele ,de megcsörrent a telefonom.
A főnököm hívott. Felvettem. Rajmiról volt szó kiderítették ,hogy hova vitték. Majdnem összeestem a hír hallatán, de inkább csak elsápadtam olyan feltűnően, hogy a család még annál is jobban elkezdett izgulni.Letettem a telefont és elkezdtem kibökni amit akartam.
Rajmit ma délután az iskolája elől elrabolták. Egészen mostanáig nem tudtuk, hogy hová vitték. De ez a hívás a főnökömtől jött aki elárulta a pontos helyét.
Whyte csukladozó hanggal megkérdezte, bár majdnem sírva fakadt, hogy hova vitték?
A válaszom az volt, hogy a vietnami háborúba. Rajmi pont annyi idős volt, hogy 2 heti kiképzés után azonnal beállíthatták katonának.
Whyte-nál most pattant el a cérna és elkezdett kiabálni és sírva fakadt. Én tartottam magam.
Megesküdtem az egész család előtt, hogy addig nem nyugszom, míg Rajmit ki nem mentem a háborúból! Kerül amibe kerül! Ekkor meghajoltam tisztelet tudóan és kifelé vettem az irányt a házból, de akkor a Whyte megfogta a karom és megkérdezte, hogy miért segítek nekik. Mit ér nekem ez az egész.
Mondtam, hogy nem hagynám cserben akkor sem ha csak egy ember lenne, de te nekem több ,mint egy ember így megéri a kockázatot.
Whyte kérdően nézett rám , mert nem is ismert, aztán elárultam ,hogy nekem ő a példaképem.
Rámosolyogtam és elhagytam a házukat.
Visszamentem az irodába a főnököm elé. Jelenésem volt előtte. Elmeséltem neki, hogy megyek a vietnami háborúba kimenteni egy kisgyereket. Teljességgel ellenezte a dolgot.
Mondtam neki, hogy esküt tettem egy családnak és az én eskümet soha nem szegem meg!
Nem volt hajlandó elfogadni és megtiltotta,hogy elmenjek.
Teljesen elkezdtem ellenkezni és mondtam, hogy egész idő alatt csak a papírokat böngésztem! Mikor beléptem nem erről volt szó! Ez az én ügyem ! Ez Van ,volt és lesz az én ügyem míg engem ennél az irodánál lát!
Kimentem az irodájából és foglaltam egy repülőgépet ami holnap a vietnami háborúba dob ki minket.Hazamentem, bepakoltam a bőröndöm és elmentem futni egy kicsit, hogy formában maradjak. Nagyon feszület voltam hiszen másnap háborúba megyek ami nem gyerekjáték.
Másnap a repülőn kaptam egy  névtelen üzenetet.Ez állt benne:
Nagyon szeretlek gyere haza épségben! Fogalmam sem volt ,hogy ki küldhette az üzenetet, de ebben a pillanatban nem is ez foglalkoztatott engem! Pár perc és ki kell ugranunk. Soha nem féltem még ennyire. Hirtelen lövés érte a helikopterünket. Észrevették az ellenség pilótái és ostromolni kezdték. Azonnal ki kellett ugranunk akár volt rajtunk ejtőernyő akár nem. Rajtam nem volt, és a földet érésem zűrösen sikerült.Eső erdő felett ugrottam ki  és megpróbáltam az esésem a levelekkel tompítani.Sajnos volt ott egy-két fa ág is ami érintette egypár testrészem. Elég fájdalmas volt. Próbáltam megkapaszkodni bennük, de sikertelenül. Végül egy indába beakadt a lábam.(a fegyver ami nálam volt az megakadt a legalsó fa ágán.)Leszakadt az egész ág, zuhantunk egyenesen lefelé. Hátamra érkeztem, ráadásként a fa ág eltörte egy picit a legalsó bordámat és a fegyver az arcomra érkezett szerencsére elég könnyű volt.A repülőnk felrobbant és a darabjai szana széjjel hullottak. Szerencsére senkinek nem lett komolyabb baja.Elindultunk a Vietnamok tábora felé. Korábban kellett kiugornunk és ezért kellett még 10 km-t gyalogolni.Az eső erdő után beérkeztünk egy kis falucskába ahol kedvesen fogadtak minket. Ellátták a sérüléseinket, adtak egy kevéske élelmet és lovakat ,amivel meg tudjuk tenni  a 10 km-t. Elindultunk az éjszakában, ahol kellemes volt az idő. Mikor elkezdett felkelni a nap lassan megérkeztünk a Vietnamok táborához.Mindenki hulla fáradt volt.Kipihentük magunkat és kidolgoztuk a haditervet. Az összes katona kész volt feláldozni az életét értem és a Rajmiért. Megtisztelő volt számomra, de nem volt ideje az érzelgősségnek per pillanat. Mindenki lentről fog támadni, hogy addig én fent a fogjok és rabszolgák ketreceinél kiszabadítsam Rajmit. Elindult mindenki a helyére.Megadtam a jelet és alulról elkezdték ostromolni a tábort. Minden katonát odahívtak még a ketrecek őrét is ,hogy segítsenek visszaverni minket.Tiszta volt a terep elindultam a Rajmiért. Nehezen nyílt ki a rács és szorított az idő ,mert az 50 katonámból 2 maradt életben.Mikor sikerült kinyitnom a zárat kiszedtem Rajmit és futásnak eredtem. A többi rab kiabált utánam , hogy segítsek nekik ezért az őrök észrevettek és elkezdtek lőni és futni utánam. Odaértünk a lovakhoz felültettem az egyikre Rajmit , megmondtam neki, hogy meg se álljon míg abba a kis falucskába nem ér ahol ők jártak innen 10km-rel arrébb. Ott nem fogja érteni amit mondanak neki ezért csak azt kellett mondogatnia, hogy Croft. Elővett egy papír cetlit és felírt rá egy telefon számot és egy koordinátát ahol majd megtalálhatják a Rajmit.Ezt kellett odaadnia a falusiaknak és mutatni az ujjával, hogy hívják fel a számot.Megkértem, hogy adja át üdvözletemet a Zsigmond családnak.Elindítottam a lovat és elkezdtem lőni a Vietnamokat ,hogy feltartsam őket míg meglép a Rajmi és mikor meggyőződtem róla, hogy már elég messze járt akkor letettem a fegyvert és megadtam magam.Fejbe vertek egy fegyverrel ,hogy elájuljak és sikerült is. Kikötözve ébredtem, a fegyvereimet elvették,levették a golyóálló mellényem. Nagyon fájt a fejem az ütéstől.Ott álltak 4-en velem szemben. Kérdezték a nevem.Mindenre válaszoltam, mert nem volt kedvem kötekedni. Megkérdezték, hogy hány éves vagyok.Mikor elárultam, hogy 13 éves vagyok, elkezdtek röhögni rajtam.Furcsának és viccesnek találták,hogy 13 évesen beszélem a nyelvüket.Az egyiknél volt egy ostor. Odaállt mögém és rácsapott vele egyet a hátamra.Megkérdezte még egyszer és azt mondta, hogy nem érdemes hazudnom, mert csak az én károm származna belőle.Megint azt válaszoltam, hogy 13 és azt mondtam hogyha nem hiszik hozzák oda a golyóálló mellényemet. Az egyikük 1-2 perc múlva beállított a mellényemmel.Mondtam neki , hogy benne volt a személy igazolványom.Megint röhögtek és rácsaptak kettőt ostorral a hátamra. Az egyik mondta, hogy tejesen kiürítette a zsebeit és egy darab igazolvánnyal nem találkozott.Nagy nehezen--mert már nagyon fájt a hátam-- kinyögtem, hogy az igazolványomat belevarrattam a belsejébe a szívem fölé,hogyha meglőnek az legyen az első ,amit elpusztítanak belőlem. Kérdően néztek rám aztán elővettek egy kést ,szétvágták a mellényem és csodálkozva nézték, hogy tényleg ott volt az igazolványom ahol mondtam.Megnézték a korom és a származásom.Választanom kellett. Megkérdezték, hogy beállok a hadseregükbe és akkor meghagyják az életem vagy inkább az állatok közé dobnak szétverve. Gondolkozás nélkül rávágtam, hogy inkább dobjanak szétverve az állatok közé mintsem, hogy eláruljam a hazámat. Az egyikük mosolygott és hozott egy kamerát. Megkérdeztem mire kell az és azt mondták, hogy fel fogják venni ahogy szétvernek. Egyikük leült egy székre és elindította a kamerát.A másik akinél ostor volt odaállt mögém, 2 ember pedig megfeszítette a láncomat amivel ki voltam kötve ez által magasabbra kerültem. Hirtelen több százat csapott rám hátulról az ostoros. Mikor befejezte és már jött a másik és ütötte a gyomromat, az arcomat, és többször is belém rúgtak. Mikor már alig éltem leszedtek a láncokról odavittek egy árokhoz ahol csomó vadmacska volt elkerítve és belelöktek. A macskák azonnal nekem ugrottak és kikarmolták a bal arcomat, beleharaptak a jobb karomba.Felülről végig vették kamerával az egészet. Azóta ment mióta elkezdtek verni. Kiszedtek a macskák közül odaállítottak egy másik gödör elé nagy nehezen.A gödörben aknák voltak elrejtve olyan sűrűn mint a fűszálak. Lehetetlen kikerülni őket.Odaállítottak nagy nehezen a szélére velük szemben és még egyszer megkérdezték, hogy beállok-e a hadseregükbe. Erre a válaszom nem volt más mint, hogy soha ,míg én élek soha nem leszek a Vietnamok katonája.Ekkor odaállt elém a legmagasabb és egy hirtelen mozdulattal belerúgott a szakadékba.Közben felülről felvették, ahogy zuhanok és amikor leérkeztem a földre robbannak az aknák és hirtelen leszakadt a jobb karom.Nem voltam tudatában mi történik ezért nem éreztem fájdalmat. Hirtelen a szakadék másik oldalán kötöttem ki. Nem jöttek utánam, mert tudták ,hogy meghalok. Megállították a felvételt és csak homályosan, de azt vettem észre hogy mindannyian halottan fekszenek a másik oldalon.Valaki lelőtte őket.Hirtelen nagy tűzharc kerekedett és több száz katona érkezett a levegőből és azonnal elkezdték szétlőni a Vietnamokat.Háton feküdtem csak a jobb szemem sarkából láttam mindent. Hirtelen katonák jelentek meg fölöttem akik hordágyra tettek és azonnal vittek a mentő helikopterbe. Kiderült, hogy a katonaság végignézte a kínzásomat.Az elejétől fogva mikor még csak ostorral hasították a hátam. Közben az is kiderült, hogy Whyte is végignézte mindet.A helikopteren elvesztettem az eszméletem.Rengeteg vért vesztettem.A kórházban ébredtem .Ott volt mellettem a Whyte a Rajmi és a főnököm. Mindenki örült, hogy felébredtem. Én annak örültem, hogy a Rajmi épségben megérkezett a Whytékhoz.Miközben megadtam magam Rajmi eljutott a kis faluba ahol már tudták, hogy érkezni fog ,mert meséltem nekik róla és megkértem,hogy a gyereknél lévő utasításokat csinálják meg.Rajmi odaadta a koordinátákat és a telefon számot.Azonnal fel is hívták neki.A hadsereg telefon számát adtam meg.Felvették a telefont ,Rajmi bemondta a koordinátákat, a nevét és azonnal csapatokat küldtek érte . Mikor visszaért megkérdezték, hogy hol vagyok és ő azt mondta ,hogy miután elindította a lovat elkezdte lőni a Vietnamokat aztán mikor eltűnt a látó távolságból abbamaradt a lövöldözés. Rajmit hazavitték.Whyte azonnal bement a hadsereghez megkérdezni, hogy hol vagyok.1 órával később jött a videó hívás ami alapján meg tudtak keresni engem.Eljöttek értem a katonák és a kórházban mesélték el ezt nekem, amit én most nektek.Mikor felébredtem megkérdeztem, hogy jó-e a séróm. Ekkor mindenki elmosolyodott. Körbenéztem a testemen és láttam hogy nincs meg a jobb karom. Higgadtan és fáradtan megkérdeztem, hogy hová lett. A főnököm azt válaszolta, hogy az akna bombák hatására leszakadt miközben repültem. Kértem egy tükröt, mert nagyon fájt az arcom. Belenéztem és láttam, hogy 1cm mély karmolások vannak az arcomon.A szemem nem sérült ,de ez csak a szerencsémen múlott. Bordáim el voltak törve, az arcom tiszta vér, a hátam nagyon fájt. Megkértem mindenkit , hogy hagy legyek kettesben a Rajmival. Megkérdeztem tőle, hogy minden rendben van -e és hogy nem lett semmi baja. Tökéletes épségben volt.Megkérdezte, hogy rendbe fogok-e jönni, és erre azt válaszoltam, hogy persze majdnem minden olyan lesz mint régen. Kiment a kórtermemből ahol a Whyte és az orvosom beszélgettek. Rajmi nagy boldogan mesélte, hogy meg fogok gyógyulni. Whyte elküldte , hogy beszélgessen a nővérekkel.Mikor elrohant Whyte megkérdezte, hogy igaz-e amit a kis öccse állított.Az orvos csak azt tudta mondani, hogy súlyosak a sérüléseim és ,hogy nem valószínű, hogy túl fogom élni.Whyte lesokkolva hazavitte Rajmit a családjához és együtt örültek , hogy újra láthatják, mert a hadseregben nem látogathatták meg. Késő este egy fiú jött be hozzám. Először nem volt ismerős ezért a mostani tempómban kivettem a lepedő alól a fegyverem és felé fogtam. Akkor elővette a telefonját és mutatott egy SMS-t. Rögtön felismertem és leraktam a fegyvert. Odajött hozzám és elmondta , hogy nagyon szeret és nagyon sajnálja ami velem történt.Ja tényleg elfelejtettem mondani ő volt az aki a repülőn SMS-t küldött ezzel a szöveggel:
Nagyon szeretlek gyere haza épségben. Ez volt az a fiú akit szerettem 1 éve. Megfogta az egyetlen kezemet és azt mondta, hogy soha nem fog elengedni többé. 3 héttel később az egyik nővér jött be megkérdezni, hogy jól vagyok-e. Kicserélte a párnámat és felsegített az ágyban. Felállított és elkezdtünk körbesétálni a kórházban. A bal lábam még nagyon fájt ezért csak sántítva tudtam menni.A nővér véletlenül kibökte, hogy aznap este a példaképeim játszani fognak. Elfelejtettem említeni, hogy imádom a kézilabda meccseket és eddig egyet sem hagytam ki.És eldöntöttem, hogy most sem fogom. Visszavitt a kórtermembe és megkértem, hogy juttasson ki innen csak ma este,hogy láthassam a meccset és a példaképeimet. Segített felöltözni , mert még nem tudtam jól kezelni a mű kezemet amit kaptam. Elvitt a meccsre de már javában ment mire odaértünk. Hirtelen mikor mentem le a lépcsőn kirepült a kapusunkról a labda és pont a mű kezemmel kaptam el. Hirtelen mindenki rám nézett és megismert és elkezdtek tapsolni. Hirtelen elmosolyodtam és visszadobtam a labdát  miután lementem a lépcső legaljára.Az edző időt kért és a Whyte behívott a pálya közepére. Mindenki tapsolt és fütyült nekem azért amiért tettem. Nem azért, mert elkaptam a labdát, hanem mert kimentettem a kisfiút a Vietnamoktól.Eltelt 4 hónap és már lassan profibb voltam a mű kezemmel mint az igazival. 1 hónapja boxolok vele, a lövést is gyakoroltam.Kiengedtek a kórházból 2 hónapja, de szigorúan ágyban kellett lennem a nap 24 órájában.Most már szerencsére mehetek újra dolgozni.Várt rám a papír munka. Nem gondoltam volna, hogy valaha örülni fogok az irodai munkának. Újra meg kellett tanulnom írni. De nem bántam meg amit tettem mai napig sem. Lara Croft vagyok,Olaszországból és ez volt az én kis történetem élet és halál között.